A freskó története

 

A freskó az olasz "a fresco" (nedves vakolatra) szóból ered. E festés technika már az ókorban ismert volt, később elterjedt volt görög- és olaszországban, de a kínai és indiai kultúrákban is jelen volt.

A freskó igen nehéz festési technika. A festék (ásványi pigmentek meszes vízzel keverve) felhordódik a még friss vakolatra úgy, hogy a pigmentek beivódjanak az alapba és a vakolattal együtt száradjanak ki. Ez azt jelenti, hogy a festőnek gyorsan kell dolgoznia, hogy a vakolat ne száradjon meg, mivel a kiszáradás után már csak kis javításokat lehet alkalmazni. A freskók nem bírják a nedves környezetet (a Szt. Péter Bazilikában csak egyetlen freskó van). Az alapra, vastagvakolatra (arriccio - mész és homok) nedves kréta porral felrajzolták a segédvonalakat. Aztán a muvész elkészítette a segédrajzot vörösbarna festékkel, az ún. sinopiát (Sinopia a hely, ahonnan a pigment származik). Aztán a segédrajz szét lett osztva részekre, amelyeket egy nap alatt meg lehetett festeni, ún. giornata. A méretük az adott rész bonyolultságától függött. A vastagvakolat száradása után felhordták a meszes vékonyvakolatot (intonaco), amelyen még precízebb részleteket festettek.

A freskók három fajtára oszthatóak:

"buon fresco"

- a vakolat teljesen friss, ez a legnehezebb, viszont legtartósabb technika. A festési hibák nehezen javíthatóak. A festék száradása után foltok jelenhetnek meg, mivel festés közben a vakolat nem egyformán nedves. Legföképp a reneszánsz végéig, a 16. századig volt elterjedt.

"mezzo fresco"

- a pigmentek meszes víz segítségével ivódnak be a vakolatba. A régi recept szerint: a vakolatnak csak annyira kell száraznak lennie, hogy érintéskor ne lehessen látni az ujjlenyomatot. E technika mesterei Michelangelo és Raffaelo voltak.

"fresco-secco"

- a pigmentek kötőanyag (tojás, olaj) segítségével összekötődnek a száraz vakolattal. Ehhez a technikához a vakolat durvább szokott lenni. A festmény nem annyira tarós mint a tobbi technikánál, de van néhány pozitívuma: olyan pigmentek is használhatók, amelyek a friss vakolatnál nem, a korrekciókat könnyebben el lehet végezni és részletesebb festményeket lehet festeni. Ezt a technikát Giotto és Da Vinci is használták.

 

A freskóim alapjaként száraz meszes vakolatot használok, melyekre benedvesítés után a pigmenteket meszes vízzel keverve hordom fel, a pigmentek a víz segítségével beivódnak a vakolatba és kötődnek a vakolatban lévő mésszel. Tehát ez aféle mezzo fresco és a secco ötvözete

 

Forrás: Wikipedia